Az új típusú szociális nyomtatványok letölthetőek!
Közbevetések
Újdombrád- 2021 Nyár!
Újdombrád- 2021 Nyár!
A pandémia enyhülésével egy tartalmas és eseménydús hónapot tudhatunk magunk mögött.
2021. július 10-én a Borgászka Hagyományőrző Egyesület megrendezte első Hagyományőrző bálját, ahol a szórakozásé, mulatásé volt a főszerep, olyan báli hangulatban lehetett része mindenkinek, amire hosszú ideig szívesen emlékeznek majd vissza.
2021. július 17-én Falunapot rendeztünk, melyen minden korosztály megtalálhatta a számára megfelelő szórakozási lehetőséget a sokszínű programok között.
2021. július 19-tél 23-áig az önkormányzat szervezésében Erzsébet napközis tábor valósult meg 35 gyerek részvételével. A gyerekek kirándultak, moziztak, kézműveskedtek és ügyességi játékokon vehettek részt.
A hónap utolsó eseménye augusztus 6-áig a Faluház épületében megtekinthető Helytörténeti kiállítás, mely szintén a Borgászka Hagyományőrző Egyesület szervezésében valósult meg. A kiállításon megismerhetjük településünk múltját, hagyományait, büszkeségeit, mindenkinek nagyon tudom ajánlani, mert egy élmény megtekinteni a régi emlékeket.
Reméljük településünk miden lakója számára valamelyik eseményben sikerült kizökkenni a hétköznapok gondjaiból, sikerült lazítani, kikapcsolódni.
Köszönöm a magas színvonalú, áldozatos munkájukat mind a négy eseménnyel kapcsolatban a szervezőknek, megvalósítóknak, igazán színvonalas programokat köszönhetünk nekik.
Hálával, és köszönettel tartozom minden felajánlást tevőnek, hogy ezzel is segítették a programok sikerességét!
Összefogás és sok segítő munka nélkül nem sikerült volna ilyen programdús hónapot magunk mögött hagyni.
Köszönettel:
Szoboszlai József polgármester
Bál fotók
Falunap fotók
Napközi Erzsébet-tábor fotók
Helytörténeti kiállítás fotók